Péniszméret-grafikon

Az interneten mindannyian olvastunk már szellemesnek tűnő cikkeket arról, hogy milyen legyen a férfi ember péniszmérete, mekkora az igazán jó hímtag, és mi számít átlagosnak. Egyeseket talán meglephet, hogy a vizsgálat eredményeként kiderült, az oly kívánatos pénisz-méret „enyhén az átlag feletti„, de számos olyan tanulmány is született, amely azt a – sokak számára megnyugtató – eredményt hozta, hogy a pénisz mérete nem áll egyenesen arányban az orgazmus-okozó képességével. A maszturbálás.hu oldalon is írtunk már több cikket az elképzelt ideális hímvessző méretéről, vagy éppen arról, hogy ez (általában) mennyire nem befolyásolja a nők orgazmusát. Publikáltunk már táblázatot arról is, hogy mely országban, mekkora az átlagos pénisz mérete (ahol Magyarország a 30. helyen, 14,99cm-el végzett), de írtunk már a világ legkisebb péniszéről, mint ahogyan a földkerekség legnagyobb hímvesszőjéről is.

A fenti cikkekben megjelenő számok sok esetben félrevezetőek lehetnek a férfi nemi szerv méretét illetően, hiszen nagyon nem mindegy az sem, hogy milyen ország, mely rasszból származó egyedének hímtagját veszi a tudomány górcső alá. Gondoljunk csak arra, hogy a köztudottan szerényebb, de annál nagyobb számban képviselt ázsiai péniszek és a – sokszor irigyelt – feketék péniszmérete milyen arányban és milyen irányban térítik ki a péniszméret statisztikákat!

Az imént felvázolt „igazságtalanságok” kiküszöbölésére született egy hiánypótló felmérés, mely a fehér ember (kaukázusi) péniszméretét vette számba és széles körű vizsgálatok után jelölte meg az egyes hímtag-méretkategóriákat. Lássuk:

A fehér ember péniszméret-grafikonja

Péniszméret grafikon - A fehér ember péniszméretének kategóriái.
Péniszméret grafikon

A vizsgálatba vont fehér emberek péniszméretét a reprezentatív felmérés során a tudomány az alábbiak szerint csoportosította:

  • Nagyon kicsi – 94,8% nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Kicsi – 86,5% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Alsó átlag – 56,2% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Átlag – 43,8% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Felső átlag – 18,9% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Viszonylag nagy – 12,9% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Nagy – 4,5% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Nagyon nagy – 1,6% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik
  • Hatalmas – 0,3% nagyobb nagyobb pénisszel rendelkezik

Bizonyára Te magad is méricskélted már a merev hímvessződ méretét – szinte minden férfi megtette már. Abban az esetben ha pontosan szeretnéd megmérni a legbecsesebb testrészed méretét, ne feledd, hogy erekció és erekció között is eltérések mutatkoznak, a mérést pedig a hímvessző makkcsúcsától a szeméremdomb mögött található szeméremcsontig benyomott vonalzó (jobb a mérőszalag) segítségével határozhatod meg úgy, hogy közben a bájdorongod 90 fokkal a testedre merőlegesen tartod. Így lesz ugyanis a lehető legpontosabb a mérésed.

Végezetül sose felejtsd el: A hímvessző mérete a legkevésbé határozza meg annak orgazmust okozó képességét! Sokkal inkább számít, hogy mennyire tudod jól használni; A csikló kívül, a Grafenberg pont (G-pont) pedig a vagina bejáratától csupán néhány centiméterre helyezkedik el felül, így nem kell átlagon felüli nyeles tojással rendelkezned ahhoz, hogy szeretett partnered orgazmushoz juttasd.

Mekkora a merev péniszed?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Ha nem vagy elégedett a „normálisnak” mondható farokméreteddel, az alábbi kép segítségével el tudod képzelni, hogy a párod mit élne át a pornófilmeken sokszor bemutatott gigantikus hancúrlécek befogadásakor.

Péniszméret vs orgazmus

Bizonyára sok cikket olvastál már az ideális péniszméret-elméletekről. A Cosmopolitan egyik cikkében a csajok az optimális farokméretet 16 centiméter hosszban és 12,2 centiméteres körméretben jelölték meg, emellett egy szimpla kalandra a kicsit nagyobb hossz jött be nekik; 16,25 cm, plusz vastagabb kerület, 12,7 cm. Mindez csak egy picit tér el az átlagos péniszmérettől hosszban, ami 14-16 centiméter közötti, a körméret azonban az abszolút a középutat képviseli.

Amennyiben tapasztalatod is van a szexualitás terén, mit gondolsz az alábbiról?

Mekkora az ideális hímvessző mérete?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Galéria – péniszméretek

Tőle:
Date: március 29, 2021

2 hozzászólás ehhez: “Péniszméret-grafikon

  1. Ahhh olyat élveztem mint még soha 🥵🥵💦💦💦💦💦💦💦uhh. És lány vagyok.

  2. Az enyém 18×4,5 centis. Ennyi bőven elég nekem! Sajnos nincs kivel megosztanom! Az a jó, hogy még mindig megy a maszturbálás, pedig már 66 éves vagyok! Minden reggel kőkemény merevedésem van.

Hozzászólás a(z) Ferenc, Győr bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük