Így lehet tovább bírni, mint fél óra

18 éves olvasónk írt levelet arról, hogyan bírhatná tovább fél óránál, és hogyan tanulhatná meg jobban nyalni a barátnőjét. A szexológus válasza az, hogy fél óra nem rossz, ha ezt növelni szeretné, ejakuláció-visszatartási technikák elsajátításával megteheti. A nyalásra pedig az a válasz, hogy kérdezze a barátnőjét, mit élvez.

„Az a 30 perc nem is rossz! Recskázás közben tudod gyakorolni, hogy tovább tartson, úgy, hogy amikor érzed, közel a kielégülés, felfüggeszted az ingerlést fél percre. Ezen kívül olvasss a tantrikus szexről könyveket. A barátnő kinyalásáról ő tud igazán nyilatkozni – hol, hogyan szereti. Kérdezd őt!” – válaszolta Tóth-Horváth Gábor szexológus, ami egyszerűnek tűnik leírva, megvalósítani annál nehezebb. Az, hogy félóránál tovább bírja, visszahúzási technikákkal, ejakuláció visszatartással elérhető, ezeket a tao és a tantra is tanítja, sőt, azoknak is ezt ajánlják, akik pornófüggőségtől vagy korai magömléstől szenvednek. A technika lényege, hogy mielőtt elélvezne maszturbálás közben, akkor a makk alatti részt erősen meg kell nyomni, ez a terület egyfajta fékként működik.

A szorítás technikájával azt lehet megtanulni, hogy hogyan tud uralkodni valaki a testén. Később biztonságérzetet ad a férfinak, ha megtanulja kezelni a mindjárt elélvezek érzést a testén. Maszturbálás közben mielőtt elélvezne, a makk alatti részt három ujjal nyomja meg erősen, ez visszatartja az ejakulációt. Ezt egymás után többször is meg kell ismételni, legalább négy ilyen visszaszorításig jó, ha eljut. Következő lépésként ugyanezt ismételje meg síkosító használatával, ez nehezebb lesz, de célravezető. Harmadik lépésként pedig ugyanezt kell tenni a partner bevonásával, szex közben. Hasonló visszahúzási technikákat valóban a tantrikus szex tanulmányozásával lehet elsajátítani, a tantrikus együttlétekben nincs a férfinek ejakulációja.

Forrás és folytatás: Velvet.

Ez is érdekelhet: Ejakulációs problémák.

Tőle:
Date: május 25, 2013

1 hozzászólás ehhez: “Így lehet tovább bírni, mint fél óra

  1. Újabban rájöttem, hogy kézzel eléggé nehezen tudok kielégülni. Zuhanyozás közben, ha a zuhany rózsáját feldugom magamnak és erősen engedem magamba a félig forró vizet sokkal hamarabb elélvezek és az nagyobb élvezésem, azonkívül sokkal mélyebbre tudom magamba nyomni a zuhany rózsáját, mint bármit. Csodálatos dolog a meleg víz, mert már lassan odáig emeltem a víz forróságát, hogy alig engedek hozzá hideg vizet és ez mennyei érzés. Az éjszaka folyamán annyira begerjedtem, hogy kimentem az utcára és felhoztam két középkorú férfit és mindkettő megdugott. Beültünk a kádba az egyik hanyatt feküdt és a seggembe nyomta a farkát a másik guggolva a puncimba én meg a forróvizes zuhanyrózsát még a puncimba a fasz mellé ami azt eredményezte, hogy kb 15 percig élveztem egyfolytában és annyira jól esett, hogy egy óra múlva megismételtem és megbeszéltem a két Úrral, hogy ezentúl mindig így fogok velük minden második éjszaka kefélni, ha valamelyik nem tud jönni bárkit hozzanak helyette, ez lehet arab, vagy néger is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük