Egy Swinger klubban vesztettem el a szüzességem

Imádok szeretkezni, szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga. 16 éves koromban vesztettem el a szüzességemet, rögtön egy gruppen-szex partin, pontosabban egy Swinger klubban. Később mindenfélét kipróbáltam, férfiakkal és nőkkel egyaránt. A szex a mindenem, az életem értelme. Az első szexuális élménytől kezdve a legizgatóbb élményeimről naplót vezetek.

Hátulról megfogja a melleimet, érzem ahogy merev pénisze a popsimnak feszül.
Swinger party

Valamivel azután, hogy betöltöttem a 20. évemet, volt egy élményem egy copfos pasassal, aki nagyon megdugott. Úgy, baszott meg, ahogy még soha, senki sem azelőtt! Vele is szexpartin jöttem össze. A villában kb. nyolc pár volt. Ettünk, ittunk, táncoltunk, aztán néhányan kezdtek eltünedezni. Hallottam, hogy a ház különböző zugaiban szeretkeznek, és ez – mint minden alkalommal – roppant módon felizgatott. Beosontam én is az egyik hálószobába, feltérdeltem az ágyra és elkezdtem magam simogatni. A melleimmel kezdtem, nagyon érzékenyek a bimbóim, szinte bármilyen kis simogatással, csipkedéssel, vagy csavarással az orgazmusig tudom magam ingerelni. De nem feledkeztem meg a puncimról sem. Ujjaimat a vaginám bejáratán fel-le mozgatva szépen benedvesítettem és a csiklómat kezdtem ingerelni.

Egyszer csak elakadt a lélegzetem, amikor éreztem, hogy hátulról valaki megfogja a melleimet. Nyakamon éreztem forró leheletét, és végigfutott rajtam a remegés, amikor a fülembe nyalt. A fenekemmel pucsítottam, az öléhez dörgölődztem, és éreztem, hogy a kis ravasz már jó előre félmeztelenre vetkőzött. Deréktól lefelé. A kemény farkát úgy nyomta a fenekemhez, mintha csak oda akarna becsusszanni. Látnom kellett ezt a kapitális szerszámot. Megfordultam, és kéjesen néztem csillogó makkját, majd a farkán végigfutó, dagadó ereit.

Nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg azt a nagy, vastag és rettenetesen hosszú faszt. Természetesen ez sem volt elég, két marokra fogtam és vadul szopni kezdtem azt. Ő is két kézzel markolta hajamat, a fejemet rángatva néha egészen a torkomig nyomta kemény szerszámát. Néhány perc telt csak el, néha már úgy éreztem, rögtön megfulladok, amikor elernyedt szorítása és a makkja lüktetni kezdett, majd a számat elárasztotta a forró sperma semmihez sem hasonlítható, csodás íze. Nyeltem, szinte ittam, az utolsó cseppig magamba szívtam, és tudtam, hogy ezzel még nincs vége.

Most volt csak időm jobban megnézni az én szőke hercegemet. Az inget nem vette le magáról, de így is látszott izmos válla. Szőke volt, mint én, és – milyen érdekes – a mellkasán és a karján is szőkén göndörödött a szőre. Finoman négykézlábra állított, és kínos lassúsággal kezdte lehámozni rólam az addigra csatakosra izgult bugyimat. Csak egy csipkeblúzban és egy fekete combfixes harisnyában térdepeltem előtte.

Beleremegtem a kéjbe, amikor a fenekemet kezdte nyalogatni. Játékos nyelve egyszerre izgatott és csiklandozott. Az ujjaim önkéntelenül indultak a combjaim közé, és elkezdtem a csiklómat simogatni. Már tiszta nyál volt a popsim köze, azt vártam, hogy behatol, de nem. Hirtelen hanyatt penderített, és a borotvált, csupasz puncimba harapott. Felkiáltottam a fájdalomtól, de kívántam, hogy tépje, marcangolja fogaival a szeméremajkaimat. Valójában szeretem ha szex közben fájdalmat okoznak. Lehunyt szemmel, mocskos, disznó dolgokat suttogtam feléje. „Tépd szét a pinám, megőrülök tőled”- nyögtem zihálva.

Még soha senki nem nyalt ki így, mégis egyre erősebben kívántam a faszát. Megérezte mit akarok, mert letépte csipkeblúzomat, újra négykézlábra térdeltetett és szétfeszítette a combomat. A testem lázasan várta azt a hatalmas farkát. Hátranyúlva masszíroztam még egy kicsit péniszét, húzgáltam rajta a bőrt. Erőteljes merevedésének köszönhetően azonban makkja akkorára dagadt, hogy fitymáját nem voltam képes teljesen felhúzni rá, az minden húzásnál csak a koronaárokig jutott. Szerencsére azonban szemmel láthatóan, így is élvezte a kézimunkámat. Nem sokáig rejszoltam, hímvesszőjét hamar a puncimhoz illesztettem és ő azonnal, meglehetősen nagy erővel belém hatolt. Vadul, keményen dugott, az ágyéka minden lökésnél a fenekemhez csattant és éreztem ahogy minden ritmusnál a másodperc tört részével megkésve, a heréi is a csiklómhoz csattantak. Furcsa gondolat fogott el. Igazából mindig mosolyogtam a mélyen lógó, nagy herékkel megáldott férfiak láttán, azonban ezúttal kifejezetten jó oldalukat mutatták meg számomra!

A csiklóm szinte tüzelt, a combjaim izzottak, vaginám pulzált az erőteljes lökésektől. Előrenyúlva dögönyözte a melleimet, csavargatta piciny, kemény bimbóimat, miközben egyre erősebben és gyorsabban mozgott bennem. A puncimból az édes nedű lassan végigcsorgott a combjaimon. A lábam közé nyúltam, puncinedvem szétkentem magamon és, hogy gyorsabban a csúcsra jussak, újra a kezemmel izgattam magam. Körkörösen, szisztematikusan dörzsöltem a csiklómat, mialatt az a kemény farok ki-be mozgott bennem, egyre gyorsabban és gyorsabban. Tudtam, hogy mindjárt elélvezünk.

Sikoltozva dobáltam a fenekemet, melegség járta át az egész testemet, remegve az orgazmus mámorító pillanataiban markoltam a puncimat, téptem a nagyajkaimat. Másodpercekkel később rám hanyatlott ő is, éreztem, hogy élvez, vonaglik a hátamon a fülembe lihegve, éreztem ahogy szétárad bennem forró spermája. Csorgott rólam az izzadtság, és átjárt valami végtelen nagy boldogság, kielégült, bódító fáradtság.

Félálomban még éreztem, ahogy az egyre inkább összezsugorodó pénisze lassan kicsúszik belőlem. Szerettem volna hálás szavakat suttogni felé, de az álom hamarabb a hatalmába kerített.

Másnap reggel, amikor délelőtt felébredtem már nap sütötte be a szobát. Hirtelen úgy éreztem, mintha csak álmodtam volna az egészet, mert egyedül feküdtem az ágyban. De amikor kétséget kizáróan a combomra kifolyt, megszáradt spermát simogattam, felelevenítettem a vad éjszaka csodás, vadul kefélős emlékeit. Sajnos a szőke hercegemet azóta sem láttam, bár reménykedtem benne, hogy egyszer, valami Swinger bulin hátulról újra megmarkolja majd a melleimet…

 

Jártál már Swinger klubban?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Tőle:
Dátum: május 21, 2012

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.