Maszturbálás, maszturbáció »

Cimkék archívuma: magömlés

A megnehezült kielégülés

(22 szavazat, átlag: 6,45 / 10)
Loading...

Orvostanácsadónkat egymás után ketten is megkeresték az utóbbi napokban, és mindketten arról panaszkodtak, hogy újabban nehezen jutnak el a kielégülésig a szexuális együttlétek során.

A  férfiaknál ez viszonylag ritka eset, ám a nőknél annál gyakoribb. Ugyanis a férfiak orgazmuskészsége már a serdülőkorban magától megjelenik – általában az úgynevezett éjszakai magömlésekkel – , és minthogy ezáltal rájönnek a szexuális kielégülés élvezetességére, maguk is igyekeznek ezt előidézni, és partnerük nem lévén, rászoknak az önkielégítésre. Ami legtöbbször igen könnyen megy nekik, így aztán többnyire megszokják, hogy 1-2 perc alatt kielégülnek. Később pedig ezt a szokást akarva-akaratlan átviszik a partnerkapcsolataikba. (Ott persze nem válik előnyükre.)

A nők ezzel szemben nem jönnek bele olyan könnyen a szexbe, mert náluk a serdülőkor nem hozza magával automatikusan az orgazmuskészséget, hanem azt külön meg kell tanulniuk. Éspedig vagy önkielégítéssel, vagy egy ügyes partner segítségével. (Az utóbbiakból, sajnos, kevés van, az előbbitől meg sokan idegenkednek.) így náluk sokkal gyakoribb, hogy nehezen jutnak el a szexuális kielégülésig. De ha eljutnak is, az épphogy kialakult orgazmuskészség nem olyan erős, mint a férfiaké, és megzavarhatóbb.

A farokmasszázzsal állandósítani lehet a vágyat

(21 szavazat, átlag: 7,81 / 10)
Loading...

Hogy mi az a kényszerélveztetés, pontosan mik is a kényszerélveztetési technikák, hogy hogyan lehet fenntartani a vágyat a kapcsolatban és hogy hogyan kell visszahúzni az izgalmi állapotot, meg lehet tanulni az erotikus szexmasszázs órán. A lingam (farok) és jóni (punci) masszázs tanfolyamon életfilozófiát is tanítanak a praktikus fogások mellé. Például azt, hogy a paráznaság jó, hogy nem kell megfelelni senkinek csak saját magunknak, és hogy flörtölni minden nap kell.

Kék here szindróma (Blue balls)

(13 szavazat, átlag: 8,62 / 10)
Loading...

Az élvezés pillanata előtt a férfi teste fiziológiailag rákészül az élvezésre, azonban ha az elmarad, a vér a herékhez tódul. Ez kékes színű elváltozást okoz, és feszítő fájdalommal jár. A népi gyógymód pedig nem hülyeség, maszturbálással – aminek természetesen élvezés a vége – orvosolható a fájdalom.

Öt tévhit az orgazmusról

(9 szavazat, átlag: 8,67 / 10)
Loading...

Összegyűjtöttük a legáltalánosabb közhiedelmeket az orgazmussal kapcsolatban: sokak szerint például az orgazmushiány frigiditást jelent, és hüvelyi úton elélvezni jobb, mint a csikló izgatásával. Pedig hülyeség.

Az orgazmushiány a frigiditás jele

A frigiditást a köztudat tévesen az orgazmushiánnyal azonosítja, pedig a frigiditás tünetei közt a szexuális étvágytalanságot, érzéketlenséget is megtaláljuk. Vagyis: minden frigid orgazmushiányos, de nem minden orgazmushiányos frigid. Az a nő, aki kívánja, igényli a szexet, élvezi is, de nem tud kielégülni, nem lehet frigid, csak orgazmushiányos.

A hüvelyi orgazmus felsőbbrendű, mint a csiklóorgazmus

Bizonyos pszichológiai és kulturális okok miatt korábban igyekeztek rámutatni, hogy van különbség a klitorális és a vaginális orgazmus között, pedig ez sem igaz. Az orgazmus élménye és érzése is ugyanolyan, és mindkét esetben ugyanazok a folyamatok zajlanak le.

Melyik a jobb? A hüvelyi, vagy a csikló orgazmus?

Csikló

Az tény, hogy a nők többsége a csikló izgatásával éri el az orgazmust, de ennek intenzitása megegyezik a hüvelyi úton elérttel, így teljesen felesleges a megkülönböztetés.

Segédeszközök

(18 szavazat, átlag: 8,33 / 10)
Loading...

Korábban az extra izgalomra vágyó nők számára csak a szerény banán volt az egyetlen szexuális segédeszköz, azonban manapság szerencsére a modern nők számtalan hasznos vívmánya áll a szexre vágyók rendelkezésére. A kereslet és kínálat egyszerű közgazdasági szabályai érvényesülnek: minden elképzelhető formájú és méretű segédeszköz kapható. A férfiak is túlléptek az egyszerű végbélgyöngyökön, és beálltak a segédeszköz vásárlók soraiba.

A férfiak gyenge pontja

(7 szavazat, átlag: 9,86 / 10)
Loading...

Elégtelen merevedés

A férfi merevedési zavarai

Az örömteli szexualitás az egyik legfőbb boldogságforrás az életünkben, amit leginkább akkor élvezhetünk felhőtlenül, ha nem kapcsolódnak hozzá negatív érzelmek, illetve túlzott elvárások magunkkal vagy a partnerünkkel szemben. Mai, teljesítményorientált világunkban ez csak keveseknél valósul meg, hiszen a férfiak rettegnek a merevedési problémáktól, a babára vágyó nők szoronganak, hogy nem sikerül megfoganniuk, miközben mindketten még az orgazmusra is “hajtanak”.

Milyen megnyilvánulások hagyhatnak mély nyomot egy férfi szexuális önértékelésében?

Akár gyerekként, akár felnőttként kap negatív visszajelzést például a hímvessző, vagy a herezacskó méreteiről, az komoly gátlásokat építhet ki benne. De az sem szerencsés, ha valakit túldicsérnek azért, mert nagy a pénisze, hiszen az ágyban nyújtott teljesítmény nincs arányban a testi adottságokkal, nem elég tehát kizárólag erre építeni. Azoknak a férfiaknak, akiknek korábban azt mondták, hogy túl kicsi a nemi szervük, az egyik legjobb terápia az, ha összetalálkoznak egy jó orgazmuskészségű nővel, aki ráébresztheti őket arra, hogy az odaadás, a figyelmesség és az egymásra hangolódás sokkal fontosabb a pénisz centimétereinél.

A női orgazmuskészség fejlesztése

(46 szavazat, átlag: 7,70 / 10)
Loading...

A nő szexuális kielégülési készsége nem olyan magától értetődő, mint a férfié. Egyrészt a női orgazmus nem olyan látványos, illetve könnyen megfigyelhető, mint a férfi magömlése, másrészt nem jelenik meg magától a serdülőkorban mint a fiúknál. Ebből következik, hogy a nő orgazmuskészsége csak tanulással alakítható ki. Nem feltétlenül szándékos, tudatos tanulással, hiszen véletlen eséssel, dörzsöléssel is sikerülhet, ha a körülmények úgy alakulnak. Nem kell hozzá más, csak egészséges szervezet és lelkialkat, valamint szexuális ingerek bősége.

Hogy ezek a feltételek nem mindig jönnek össze? Akkor ki kell azokat alakítani!

– “Könnyű ezt mondani!” – gondolhatod most magadban. De hát egy fiatal lánynak, vagy akár egy felnőtt nőnek esetleg fogalma sincs róla, hogy mit alakítson és hogyan!? És különben is: attól, hogy valaki egészséges, meg hogy sok szexuális inger éri, még nem biztos, hogy ki tud elégülni.

A szexuális inger nem feltétlenül vezet orgazmushoz!

Azért, mert valaki egészséges és sok szexuális inger éri, még nem biztos, hogy ki is tud elégülni.

Szinte igazat kellene adni az így érvelő nőnek. Az említett előfeltételek önmagukban még nem biztosítják egy nő számára a szexuális kielégülés megtanulását. Csupán lehetővé teszik és megkönnyítik azt, amennyiben sor kerül rá. Ez utóbbi pedig nemcsak a véletlenen, hanem tudatos törekvésen is múlhat. Tény, hogy a nők túlnyomó többsége előbb-utóbb, valahogy átéli a szexuális kielégülést. A tudományos vizsgálatok alig néhány százalékra teszik az olyan nők arányát (30 éven felül), akik még sohasem éltek át orgazmust. Náluk sem azért maradt ez ki, mert nem lennének képesek rá fizikailag, hanem, mert körülményeik és a lelki alkatuk szexellenes volt. Régen ugyanis a nőket saját szexuális igényeik, és ezzel együtt reagálókészségük elfojtására nevelték. Uralkodó vélemény volt, hogy a nők – a rendes nők! – nem is igénylik a szexet!

Így aztán hiába volt egy nő egészséges testileg, szexuális képességei mégis fejletlenek maradtak. A legszomorúbb a dologban, hogy ezt egészen természetesnek vették! Vagy teljesen elzárkóztak a szextől (mint az apácák), vagy meg sem próbálták azt élvezni.

Ma már szerencsére más a helyzet: a nők csaknem kivétel nélkül élvezni akarják, a szexet! És ezt a férfiak is kénytelenek észrevenni. Amiből aztán félreértések is származnak. Ilyen félreértés a ők részéről, hogy kielégülésük biztosítása a férfi feladata, ugyanúgy, mint a szex kezdeményezése és irányítása. A férfiak pedig könnyen azt hiszik: ha egy nő igényli a szexet, akkor nyilván annak élvezetére és a kielégülésre is képes. Eszükbe sem jut, hogy ez korántsem jár mindig együtt.

Az óvszerhasználat tudománya

(9 szavazat, átlag: 10,00 / 10)
Loading...

Az óvszerekkel kapcsolatos jó hír, hogy a legtöbb férfi által panaszolt érzékenység-csökkenés megkönnyíti a magömlés-szabályozást, A rossz hír, hogy tényleg csökkentik a férfi péniszének érzékenységét. Néhány férfi óvszert húzva nehezebben képes megtartani az erekciót. Ha nálad is ez a helyzet, akkor az óvszer felhúzása közben se hagyjátok abba a hímvessző ingerlését. Az óvszer felhúzása előtt a hímvesszőre kent némi síkosító is fokozhatja az érzékenységet, anélkül, hogy emiatt lecsúszna a gumi. Az alábbiakban néhány jó tanács található az óvszerhasználathoz.

Az óvszer helyes használata

Gumi óvszer

1.    Anális, vagy vaginális közösülés előtt mindig húzzunk óvszert. Ha lehet, spermiciddel kezelt óvszert használjunk, ami tartalmaz nonoxynol-9 hatóanyagot is (utóbbi hatásos fertőtlenítő a különféle nemi úton terjedő betegségek, köztük a HÍV ellen. Ha használatára vörheny alakul ki a hüvelybemenetnél illetve a hímvesszőn a nonoxynol-9 miatt, használjunk más anyaggal kezelt óvszert, de germicid nélküli óvszer használata esetén még óvatosabban járjunk el.

2.    Orális szex előtt is húzzunk óvszert. Ehhez partnerünk bizonyára előnyben részesíti a „száraz” kondomot, amely nincs az orvosság ízű nonoxynol-9-el nedvesítve.

3.    Hagyjunk 1-2 cm helyet a normál végű óvszerek végén. A végén spermatárolóval ellátott kondomoknál ez nem szükséges. Vigyázzunk, hogy az óvszer teljesen befedje a hímvesszőt, és simítsuk el, hogy kiszorítsuk az esetleges légbuborékokat alóla. Ha hímvesszőnk nincs körülmetélve, az óvszer felvétele előtt húzzuk hátra a bőrt a makkról. Ha az óvszer elkezdene lecsúszni, ujjainkkal a helyén tarthatjuk.

Még biztonságosabb szex

(4 szavazat, átlag: 10,00 / 10)
Loading...

A magömlés visszatartásával a férfi kevesebb testfolyadékot (s vele kevesebb baktériumot és vírust) ad át a nőnek. Emiatt ő maga is kevesebb folyadékot (ugyanúgy kevesebb baktériumot és vírust) szív fel a nőből. Elnézést kérek a hasonlatért, de a hímvessző egy kicsit olyan, mint egy hurkatöltő. Magömléskor kinyomja a magfolyadékot, ettől vákuum keletkezik, ami folyadékot szív vissza a partnerből. Ha nincs vákuum, csökken a baktériumok és vírusok átvételének veszélye is.

Nemi szervek

(10 szavazat, átlag: 8,00 / 10)
Loading...

Ismerd meg a tested!

Fontos dolog lenne, hogy az ember ismerje a testét kívül is, belül is. Nagyjából ez így is van, mindenki tudja, hogy melyik a keze, a lába, a füle. Meg tudja nevezni és mutatni a nemi szervét, és mindenki tudja, hogy hol dobog a szíve. De ennél azért több ismeretre van szükség. Hozzunk föl egy pénztárcát érintő témát. Ha valakinek van egy autója, jó, ha tudja, hogy az az autó mire való, hogyan működik, milyen fő alkatrészekből áll, milyen az, amikor jól vagy rosszul üzemel, és azt miből veszi észre. Ha rossz, mi az, amit a tulajdonos megbütykölhet, és mi az, amivel már szerelőhöz kell fordulnia. Nem árt tudnia, hogyan használja, ápolja, és hogyan előzze meg az elromlását. Ha ezekkel az alapismeretekkel tisztában van, akkor valószínű, hogy kis anyagi ráfordítással sokáig és megelégedéssel használhatja a kocsiját. Legalább ugyanennyi információval kellene rendelkezni a saját testünkről is. A különbség annyi, hogy ez utóbbinál nem a pénztárcánkat, hanem az egészségünket érinti a kérdés. Az egészség pedig a legfőbb érték.

Nemi szervek szerepe

A nemi szervek határozzák meg az elsődleges nemi jelleget, azaz hogy valaki nőnemű (lány) vagy hímnemű (fiú). A nemi szerveknek a fajfenntartásban van szerepük. Funkciójuk, hogy ivarsejteket termeljenek – lányoknál a petesejtet, fiúknál a hímivarsejteket – és ezeket egymással összehozva létrehozzák a megtermékenyülést. A megtermékenyült petesejtből kilenc hónap múlva egy új egyed születik, mely a megfelelő kort elérve maga is alkalmas lesz gyermekszülésre, illetve gyermeknemzésre. Az ivarsejtek mellett nemi hormonokat is termelnek, melyekről később szintén szó lesz. Megkülönböztetünk külső és belső nemi szerveket. Ismerjük meg előbb a nőkét!

FIGYELEM: Felnőtt tartalom!

Ez a weboldal olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.

 

Ha ön elmúlt 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat és a tartalom az ön számára elérhető lesz.

 

Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem múltam el 18 éves" gombra; ez a tartalom az ön számára nem lesz elérhető.