Éjszakai játékok

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars6 Stars7 Stars8 Stars9 Stars10 Stars (9 szavazat, átlag: 8,78 / 10)
Loading...

Hallgatta a nő lélegzését. Alig húsz centiméternyire feküdt a hasától. A leeresztett redőnyön beszű­rődött az utcai lámpa gyenge fénye. A szobában levő tárgyak elvesztet­ték eredeti alakjukat. Mintha nem is szobában lettek volna és mintha ő maga nem Ante lenne. És mintha nem június lenne Makarskában.

Feküdt a meztelen válláig felhú­zott lepedő alatt. Egy ágyat adtak kettejüknek, mert nem volt több szabad fekhely és szoba. Két éve nem látták egymást. Az ágy, ame­lyen feküdtek, széles volt. Az ágy­nemű rózsaszínű. Még frissen illa­tozott.

A nőn vékony hálóing volt, a fér­finak hátat fordítva feküdt. Hallgat­ta, hogyan lélegzik. Szeme előtt volt melléinek képe, ahogyan reggel ki­rajzolódtak a rövid ujjú, vékony tri­kóingen keresztül. Szőlőt evett. Csü­csörítette a száját, egyenként véve a szőlőszemeket ajkai közé. Először ajkával érintette a, fürtöt, majd be­szívta a bogyókat. Felváltva nézte nagy, kerek labda-forma melleit, majd telt, piros ajkát a bogyókkal.

Felizgatta a látvány. Testének minden része gömbölyű volt, szépen kifejlett. Barna ha­ját lófarokba kötötte. Imádta a sza­kadt farmerból varrott miniszok­nyákat és a vékony trikóingeket, amelyekből kidudorodtak gömbölyűségei.

Bensőjét forróság öntötte el. Má­sik oldalára fordult, de a mellek képe még mindig a szeme előtt volt. Felizgult tagja remegést váltott ki ott lenn, a hasa alatt. A forró, vérrel telt, nagy hímvessző egyszerűen hívta, hogy szorítsa meg és játsszon vele.

Hátára fordult. A fehér mennye­zetet bámulta, szíve erősen vert. Megpróbált valami másra gondol­ni. Igyekezett visszaemlékezni, ho­gyan cirkált a gumicsónakkal, el­képzelte a napot és a fákat. De bár­mire is gondolt, gondolatai előbb-utóbb a péniszére terelődtek, amely túlontúl felfújt, kipukkanni készülő léggömbként ágaskodott.

Voltak éjszakák, amikor álmat­lanság kínozta, és egész idő alatt a farkával játszadozott. Gyakran lop­va beosont a mozitermekbe. Észben tartotta a svéd színésznőket az ero­tikus vígjátékokból. Csöcseik, fene­kük és combjaik állandóan felbuk­kantak a szeme előtt. Mindez izgatta és vágyott a filmvásznon látott nők után.

Még akkor is folytatta kis játékait, amikor éjszaka le­fröcskölte magát a fehér, ragadós ondójával. Csak reggel felé fogta el valamilyen meghatározatlan, erős érzés, hogy talán még sincs rendjén, amit éj­szaka tesz. Sokáig mosakodott a fürdőszobában, de utána alig várta az alkalmat, hogy ismét eljátszogas­son önmagával, órák hosszat maszturbáljon.

Minderről senkinek sem szólt egy szót sem. Ez csakis az ő teljesen tit­kos világa volt. Egy régi törülköző segítségével elrejtette éjszakai önkielégítsének nyomát.

Most is, Sonja mellett feküdve, egyre nehezebben tudta magát tar­tóztatni. Sonja felsóhajtott, kerek válla megvillant. Hímvesszője annyira megmerevedett, hogy szinte már fájt. Semmi sem tudta többé megállítani, megérintette a kezével. Elkezdett maszturbálni. A gyönyör hullámok­ban jött, felemelte a lábát és lehúz­ta a gatyáját, az egyetlen ruhadara­bot, ami rajta volt. Szeme előtt a nő mellei lebegtek. Látta őket, ahogyan ugrándoznak a trikó alatt. Ak­kor elképzelte egész testét: fehér bőrét, lábát, a rajta feszülő bőrt. Ho­gyan nézett ki lenn, ott lenn? Milyen a pinája? Maga elé idézte telt, piros ajkait, ragyogó szemét. Ismét látta, ahogyan beszív­ja a szőlőszemeket és nem volt tuda­tában, hogy halkan nyög. Teljesen átadta magát a maszturbációnak. Összegörbült.

Sonja nem aludt,  gondolkozott és arra gondolt, mi minden vár rá ezen a nyáron, hogyan találkozik holnap régi ismerőseivel. Gondol­kozott a férfi titokzatos mosolyán is, amellyel megérkezése óta kísér­te. Tetszettek neki a nagy, fekete sze­mei. Gondolatai közben egyszerre arra riadt fel, hogy mellette a férfi halkan nyög. Majd az ágynemű susogását hallotta. Azután a férfi fel­kelt és kiment a szobából.

Megfordult, felült, és az ágynak arra a részére nézett, ahol a férfi fe­küdt. Az összegyűrt lepedőn egy he­lyen egy kis folt volt. Megérintette, az pedig ragadós volt. Megszagolta az ujját, ekkor agyán vegyes gondolatok futottak keresztül. Hideg remegés fogta el. Talán csak nem…?

Másnap társaságukkal a stran­don voltak, vidáman telt az idő. Ante ismét enyhén mosolygott. Titokzatosan nézte, egész idő alatt mindenben a segítségére volt, ő volt a gavallérja.

Éjszaka mindketten tolvajként surrantak be a szobájukba. Sonja gyorsan lefeküdt az ágy neki szánt felére. Kérdésére, hogy álmos-e, An­te határozatlan mormogással felelt, de nem aludt. Tágra nyitott sze­mekkel nézett a szoba sötétjébe. Sonja úgyszintén.

Éjszakai játékok

Éjszakai játékok

Ante mintha tűzben égett volna, érezte maga mellett Sonja testét. Egészen közel volt. Mi lenne, ha be­takarná a testével? Mi lenne, ha megérintené fenekének kerek dom­bocskáit, amelyek fehérlenek a bu­gyija alatt?

Az idő haladt, Ante megint moz­golódni kezdett. Mintha álmában tenné, véletlenül, egyszerűen meg kellett tennie: kezével végigment az ágy másik felén és megérintette vállának meleg bőrét. Úgy tett, mintha aludna, és véletlenül érintené meg. Még egy kicsit jobban kinyújtotta a kezét, és kézfejével megérintette a karját.

Megérezvén érintését, Sonja meg­kövült. Szíve elkezdett erősen do­bogni, úgy, hogy még az álla is bele­remegett. Meghatározatlan érzés fogta el, hogy süllyed, elvész. Pinájában azonban valami puha lüktetni kezdett. Egész lénye bőrének arra a néhány centiméterére összpontosult, ame­lyet a férfi megérintett. Nem tud­hatta, hogy ő is ugyanezt érzi.

Mindkettőjük szíve felgyorsultan vert és lélegzetük egybeolvadt. Ante először gondolt arra, hogy Sonja ta­lán nem is alszik. Teljesen zavarba jött, ős néhány percig figyelmesen hallgatta a lány felől érkező hango­kat. Akkor arccal a háta felé for­dult. Sohasem fogja majd fel, hon­nan volt ekkora bátorsága ehhez a mozdulathoz: tenyerét a nő felfor­rósodott csípőjére fektette. Sonja meg sem mozdult, eközben Ante kezdte esz­méletét veszteni a felizgultságtól. Pénisze megmerevedett, keze a csí­pőről a kerekded popsijára csúszott és elkezdte markolászni a fehér fél­gömböket.

Sonja elhatározta, hogy végig úgy tesz, mintha aludna. De lent, a lába között a puncija rettenetesen nedves, na­gyon forró és lüktető volt. Ilyen felizgultságot még akkor sem érzett, amikor egy­szer titokban végignézte, hogyan szeretkeznek a szomszédjai, hogyan tör be a szomszéd nagy, sötét farka a felesége pinájába. Ilyen felizgultság még csak az autóbuszban fogta el, amikor ült, alatta pedig rázkódott az ülés, mely lassan  az őrületbe ker­gette. Olyankor gyakran, nagy hirtelenséggel elélvezett. Görcsösen összekuporodott, hogy senki se vegye észre. Éjszaka ő is szokott játszadozni puncijával, ujjával körözve lent a nedvességé­ben, majd kissé feljebb a csiklóján.

A férfi érintései erősen felizgat­ták. Beleharapott a párnába, ami­kor keze a fenekéről a combjára si­mult, majd a combjai közé csúszott. Valójában ez annyira felizgatta, hogy hangosan felnyögött, és azonnal elá­rulta magát.

Többé nem volt helye a tettetés­nek. Mindketten kinyitották szemü­ket, egymásra néztek, és gyorsan új­ból becsukták a szemüket. Szégyellték magukat egymás előtt, de nem védekezett amikor a férfi keze át­tért a melleire. Megérezte, hogyan duzzadnak meg mellbimbói.

Ante simogatta a melleit, miközben fasza annyira megnövekedett, hogy majd­nem kiugrott a gatyából. Mintegy önkívületben közelebb húzta magá­hoz a nőt, Sonja csöcsei pedig kibuggyantak a hálóingből. Rávetette magát a szájával, ajkai közé vette egyik mellbim­bóját, éppen úgy, ahogyan ő tette a szőlőszemekkel.

A nő magához vonta és megengedte neki, hogy fejét a csöcsei közé fúrja. Ujjaival a nyakát simogatta, aztán átölelte, majd tenyereit végigsiklat­ta már forró és izzadt hátán. Ante nem merészelt megszólalni. Léleg­zése felgyorsult.

Hálóingét felhúzta a köldökéig, keményen fogva fenekét magá­hoz vonta és dagasztotta a labdákat. Akkor lehúzta a bugyiját. A nő meg­simogatta a fenekét, majd enyhén megkarmolta, megcsiklandozta.

Felizgatta. Felemelkedett róla, en­gedve, hogy megfogja a kőkeményre dagadt farkát. So­nja erősen megmarkolta, aztán megcsókolta. Neki adta az ajkát és nyelvét. Teljesen elvesztette az önuralmát, tudta, hogy nem vol­na szabad megtenniük, amit most tesznek, de nem tudta abbahagyni. Nyelveik összefonódtak, egymás fe­nekét markolva hevesen csókolództak és reszkettek az élvezettől.

Megfogta a férfi kezét, és lehúzta forró kráteréig, majd ujjaival dörzsölte a szőrös kis háromszögét. Nyögött, miközben a lábával ledobta magáról a lepedőt, meztelen akart lenni. Megmutatni magát neki. Szemével a faszát ke­reste, és megrémült, amikor először látta meg szabadon ágaskodva péniszét, vörösen, kőkeményen a felizgultságtól. Nem el­lenkezett, amikor a férfi ehhez a szörnyeteghez irányította kezét és ujjait köré fonta, majd el­kezdte a kezét úgy mozgatni rajta, mint azelőtt önmaga tette maszturbáció közben.

Az éjszaka sötétjében együtt maszturbáltak.

Egyforma gyorsasággal dolgoz­tak, majd elélveztek. Pénisze a nő kezében hatalmas, éhes vadállattá változott. So­nja nyöszörgését hallgatva ujjhe­gyével a legtitkosabb helyet simo­gatta pinájának csúcsán: a csiklóját dörzsölte. Sonja el­képzelte, hogy azt a nagy, vörös faszt a testébe nyomja, a pinájába, ahogy átadja magát neki, kézzel-lábbal öleli; egész testében resz­ketett a megadás utáni vágytól.

Többé semmi sem állíthatta meg őket az orgazmus robbanásától. Nedves, forró, spermáját Sonja hasára lövellte, a nő pedig az ágy szélét mar­kolva őrült hevességgel élvezett el, fel-feldobva magát, mint egy fiatal csikó. Összetapadva és nedvesen egymás szájába lélegeztek, egymá­son pihentek, várva, hogy lélegzé­sük lecsillapodjon, érzelmeik meg­nyugodjanak. Valamilyen fásultság fogta él őket, majd szétváltak.

Hallgatagon, nem merészelve egymásra nézni, feltárták mezte­lenségüket egymás előtt, mindegyi­kük a maga ágyrészén. Szégyellték, ami történt, de egyidejűleg mind­ketten ugyanarra gondoltak: az éj­szakai játék közös titka egy lénnyé forrasztotta őket. Egyetlen menedé­ket az nyújtott nekik, hogy ezentúl őrizzék a titkukat.

Nem nézve egymás feltárt mezte­lenségét, beburkolóztak a lepe­dőkbe. Elalvás előtt még megfogták egymás kezét, összekulcsolták ujjaikat és boldogok voltak. Nem volt mondanivalójuk. A következő éjsza­kán úgyis mindent megismételnek. Majd a másik éjszakán, és a rá kö­vetkező éjszakán is. Mindaddig, amíg egy éjszaka bele nem hatol, és amíg mindketten el nem élveznek a közös gyönyör remegésében.

 

Kapcsolódó bejegyzések

  • Kovácsné perverz kalandjai A férfi méretes heréi jókorákat lengtek, miközben mozgásuk egyre erőteljesebb és vadabb lett. Az asszony már régen érezte e nehéz herék ütődéseinek köszönhető kéjes érzést. Szerette volna ha ez az érzés sokáig megmaradt volna, de a vagina […]
  • Egy Swinger klubban vesztettem el a szüzességem Egyszer csak elakadt a lélegzetem, amikor éreztem, hogy hátulról valaki megfogja a melleimet. Nyakamon éreztem forró leheletét, és végigfutott rajtam a remegés, amikor a fülembe nyalt.
  • Eszter szűzességének elvesztése Egyszerre mozgott rajtam a két formás popsi; Egyik a számon, a másik a már kellemetlenül megduzzadt hímvesszőmön. Ahogy közeledett az orgazmus, úgy fokozták a tempót. Azt hiszem már egyikünk sem volt ura a helyzetnek, és nem is kellett […]
  • Nudista strand A víz kimondottan kellemes volt, és Judit vaginájának forró, síkos fala, fantasztikusan ölelte át a hímvesszőmet. A hüvely ritmikus pulzálása tovább fokozta az élményt, hogy életemben először a vízben, egy strandon szeretkezek. Ez az […]
  • Bujaságok Biaritzban történt. Minden villanyt eloltottunk a nagy nappaliban, csak egy ósdi, súlyos bronzlámpát hagytunk bekapcsolva a sarokban, a sárga selyem lámpaerőn keresztül a égő puha, meleg, kissé titokzatos és izgató fényt árasztott […]
  • Születésnap Addig baszlak, Babette, amíg el nem durranok! - lihegte Kari, fáradtan markolászva a lány hegyesedő mellbimbóit. A cukrászlány megdolgoztatta egy kicsit tehetséges hüvelyizmait és ez pontosan azt az érzést keltette Kariban, mintha most […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.